Csak ennyit tudtam volna mondani Gábornak, ha hajlandó lettem volna válaszolni a "Mi a baj Judit?" kérdésre, melyet többször nekem szegezett szombat este. Nemigen válaszoltam, mert nem tudtam mi az, amit érzek. Rám törtek a rémek. Meg a rímek. (:
Mert hogy is van ez. Minden bábszínész tudja, hogy hiába tanulja otthon szorgosan a szövegét, amint kezébe veszi a bábját úgy ugranak ki a fejéből a szavak, ahogy "vattabucskáznak a nyuszik" - Parti Nagy Lajosnál maradva. S ha történetesen versekből áll a szöveg és én a versek szavait kevergetem-kavargatom arcpirító módon, az több, mint kínos. Pláne, ha a másik két medve sokkal kevésbé küzd a verseivel...
Az már tényleg tragikomikus volt, amikor a "cirmos cica miáú, cini-cini kisegér" összekeveredett a számban és valami "cica cirmurr kiscini egér"-ré nőtte ki magát.
Persze Gábor rendező, rájadásul érzékeny, és különben is minden rögtön az arcomra van írva....
Röviden összefoglalva nem így képzeltem a darabot. Igaz, hogy versekből áll, de mégis gondosan szerkesztett, felöleli Elza egy napját, sőt egy kicsit fel is kell nőni, amikor kiderül, hogy minden nagypapa halandó, még Méz Elzáé is. Lubickolhatnék a mélylélektanban de nem lehet, nem ez a cél. Más örömöket kell találni. A játék örömét, a muzsika örömét. Még nem látom egészen az utat, a lehetőségeimet...A versekben kell bíznom, nincs mese! ((((((:
Méz Elzának lenni nem könnyű, hol az anyukája teszi helyre, hol a villamos magasodik fölé... és szörny lakik a szomszéd szobában. De igyekszik legyőzni a rímeket. Meg rémeket. A rémeit. " Egyszer minden napmozit dobozba zár az éjszaka"
Írta ezt ma bátran: Kovács Judit , színész
jaj, ez szép és bátor.
VálaszTörlésköszi.
tg