szombat, november 20

megérkeztünk az oviba!

a ma esti próba 5 helyett fél 6-kor kezdődött, mert győri teendőim nem engedtek el a 14.23-as vonattal. viszont érkezéskor volt időm egy kávéra még és ez épp annyira térített magamhoz, hogy szünetig aktívan használjam magam.
az elején végigvettük, mit dolgoztunk tegnap - lívia most látta és azt hiszem, tetszett neki :))) ez jó :)
ezután a közlekedési jelenet elég sok szervezést igényelt, ettől mindenkinek elment picit a kedve, de befejeztük, huh! (itt lívia már nem volt velük és nagyon hiányzott is!)
hosszú szünet után (némi süti és kávé!!!) végre megérkeztünk az oviba! rengeteg karakter egymás hegyén-hátán és mindössze négy kéz... azt hiszem, hiba volt rázsúfolni őket két elemre. hétfőn megpróbálom szétszedni, bár épp hétfőtől szorulunk vissza a pici próbaterembe (remélem, már meleg lesz...), de hát mégis ez lesz.
a próba végén visszaismételtünk a két rendelkezőpróba anyagára és pontosítottunk pár dolgot. kiderült számomra, hol van túlmozgás, hol csúsztunk bele valamilyen (ide nem illő) lélektani realizmusba, hol kell pihenni, hol kell felpörögni. viszont így, a szövegkönyv felénél kb 20 perc a tiszta játékidő, ami bíztató: nem kell a végén sokat húzni a szövegből :)))
most hullafáradtan itthon, újabb hőemelkedés... :(
érdekesség: kipróbáltuk, milyen, ha kétszer hangzik el egy vers. kétféleképp, ugyanattól a színésztől, de két különböző figura szájából, szinte egymás után, és nekem nagyon bejött! (nem biztos, hogy marad, de most úgy gondolom, jó dolog.) beírom a verset, képzelje el mindenki, hogyan mondja az anyuka a kislányának az első óvodában töltött nap előtt, búcsúzáskor, majd hogyan mondja el az óvónéni a rendetlen gyerekseregnek, akik teljes káoszt csináltak a csoportszobából...

tg

Lackfi János: Tessék - Ne tessék

Nem jó orrba turkálni,
Sem kézzel tányérba,
Nem kell az asztalra láb,
Sem a földre répa!

Tessék szépen köszönni,
Tessék kérni szépen,
Tessék cipőt levenni,
Nem állunk a széken!

Tilos áramba nyúlni,
Sárba hemperegni!
Tilos vécét pancsolni,
Zsiráfot lenyelni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése