Megintcsak én jegyzek be... A lányok házon kívül is jól le vannak terhelve. "Szerencsére" nekem akad üresjárat bőven, úgyhogy informálom a nagyvilágot a történtekről.
Tegnap végigértünk a rendelkezésben. Edina és Juci délután átadták, amit lehetett, és az esti próbától abszolút az ABBA-lányoké a terep. Már kétszer le is mentünk az előadással, és ijesztő, hogy ilyen rövid idő alatt mennyi mindent bele lehetett passzírozni a fejükbe! Rengeteg szöveg, bonyolult közlekedés, mozgatás, koreográfiák, többszólamú dalok, mindez egy hét alatt...! Nem semmi!
Természetesen Nóri és Anna elégedetlenkednek, de ez -azt gondolom-természetes. Bármennyire is létrehozta már valaki ezt az előadást, nem elég betanulni, a magukévá is kell tenni. Ez egy "újraalkotói" folyamat. :) Azt hiszem, pont ott tartanak, ahol tartaniuk kell. Sőt, valamivel előrébb: a Nyikk és Nyekk fél óra után már a végleges tempójában pörgött, az oviban pedig még néha gyorsabbak is voltunk, mint kellene... :))
Persze, van még mit csiszolgatni, de az előadás 15-én biztosan ugyanazt a nívót fogja hozni, mintha a két kismama játszaná.
Le a kalappal előttük! :))
Peti
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése